Érzékeny pontjához érkeztünk a pálinkakészítésnek. A desztilláció vagy lepárlás lényege, hogy a gyümölcsből kinyerjük az alkoholt, ám úgy, hogy közben megőrizze a benne lévő aromákat. Mindemellett a lepárlás bonyolult elválasztási, töményítési, koncentrálási folyamat. A cefre különböző alkotóelemeinek különböző a forráspontja, vagyis emiatt elválaszthatók egymástól. Az etil-alkohol forráspontja 78,3 °C, míg a vízé 100 °C, tehát az alkohol előbb kezd párologni, a gőzök eljutnak a hűtőbe, ahol lecsapódnak, és folyadékként jelenik meg a párlat. Az elsőként távozó párlat alkoholtartalma akár 90V/V %-os is lehet. Ahogyan melegszik a cefre, egyre magasabb víz – és egyre alacsonyabb alkoholtartalmú elegy keletkezik.
Magyarországon kétféle lepárlási módot alkalmaznak:
Hagyományos, kisüsti technológia (kétszeres lepárlás): maximum 1000 literes rézüst, amelynél két desztillációt hajtunk végre. Hétköznapi nyelven először megfőzzük a cefrét, vagyis kinyerjük belőle az alkoholt. A gőzt hűtjük, így a kapott alkoholos folyadékot az alszeszt második lépésben újbóli lepárlással finomítjuk.
Oszlopos (erősítő feltétes rendszer): ebben az esetben a főzés és a finomítás egy lépésben történik, nem kell megszakítani a desztillációt az alszesz levételével és külön elvégezni a finomítást.
A pálinka finomítása során a frakciók elválasztása a legnehezebb feladat a főzőmester számára, amely nagyon nagy tudást és jó érzékszervi bírálatot igényel. Munkáját nagyban segíti a mintavevő alkalmazása.
Először az előpárlatot választjuk el mint párlatfrakciót. Az előpárlat az alkoholos jellegen kívül oldószerre, sósborszeszre emlékeztető szagú, illékony anyagokat tartalmaz. Elválasztása nehéz feladat, hiszen kis mennyiségekről van szó. Az egyik leggyakoribb párlási hiba az előpárlatos, acetonos jelleg.
A középpárlat a tényleges pálinka, párlat, amely tisztán a várt, jellegzetes ízzel, illattal rendelkezik. Alkoholtartalma 60-86 V/V %.
A párlás következő frakciója az utópárlat, amely jellegzetesen nehéz, büdös a kozmaolajoktól. Legvégül különíthető el – az alkoholtartalom rohamos csökkenése mellett – a savanyúvíz.
A valóban jó pálinkában szükség van egy kis elő- és utópárlat jellegre is ahhoz, hogy kerek, harmonikus legyen. A legnagyobb gond az, hogy a szép gyümölcsaromák az előpárlat és a középpárlat között, átfedéssel párlódnak át, tehát túlzott előpárlat elválasztással szegényítjük a pálinkát, ha viszont kis mennyiséget veszünk el, akkor hibás lesz a termék. A megfelelő ízharmónia elérése igazi művészet, meglátni és megragadni a megfelelő pillanatot. Ehhez kell tudás, érzék, szenvedély, elhivatottság.
A két technológia közötti különbség laikusok számára a kóstolás során mutatkozik meg. A kisüsti technológiával készült pálinka illatában gyümölcsös, lekváros, mély illatokat produkál, ízében pedig telt, fajsúlyos, széles, gyümölcsös, bonbonos jegyeket hordoz. Ez az ital „üt”: a legjobb lélekmelegítő egy hideg, téli napon, akár egy disznóvágáson. Az oszlopos technológia ezzel szemben friss, üde, érett gyümölcsre jellemző harsány illatot, valamint rövidebb, de intenzív utóízt teremt. A kifinomultabb ízek kedvelőinek ajánljuk akár egy vacsora kísérőjeként vagy gálaesten, fogadáson, ahol kortyonként szeretnénk tobzódni a gyümölcsös ízek élvezetében.