Sokszor használjuk tévesen a pálinka és a párlat kifejezéseket. A törvény egyértelműsíti, hogy mit nevezhetünk hazánkban pálinkának és mik azok a kritériumok, amelynek, ha nem felel meg egy ital akkor az már csak a párlat szóval illethető.
Egy nagyon frappáns kijelentés ezzel kapcsolatban a következő:
Nem minden párlat pálinka, de minden pálinka párlat!
Pálinkának az a gyümölcspárlat nevezhető, amely csak a Magyarország területén termett nemes és vadgyümölcsből, szőlőtörkölyből illetve aszú szőlőtörkölyből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték.
TILOS a cefre cukortartalmát egyéb cukorral javítani, nem adható hozzá aromaanyag, hígított alkohol és nem lehet ízesíteni, színezni, édesíteni a pálinkát.
Alkoholfok: a jelenleg hatályban lévő rendelet szerint legalább 37,5%, legfeljebb 86% (térfogatát tekintve, azaz V/V). Forgalomban lévő pálinkáknál a jellemző alkoholtartalom 40-60%.
Amennyiben a pálinka fogalmánál meghatározottaktól eltérnek a főzdék a pálinkakészítés technológiájában, akkor csak párlatnak nevezhetők a termékek, vagyis:
Párlatok: a mezőgazdasági eredetű alapanyagból (gyümölcs, szőlő, gabona, burgonya, egyéb erjeszthető-, vagy azzá tehető cukrot tartalmazó termés) biológiai erjesztéssel készült etanol tartalmú cefréjének lepárlásával nyerhető, magas szesztartalmú párlatok. A párlatok önállóan, vagy érlelés után, esetleg keverék italokhoz felhasználva forgalmazhatók (jó példa erre a Vilmos-szeszesital – nem pálinka!).
Ebből kifolyólag a zöldségből készült termékeket párlatnak nevezzük, ilyenek például a spárgapárlat, sárgarépapárlat, sütőtökpárlat, medvehagymapárlat stb.
A trópusi gyümölcsökből készült termék szintén párlat, mivel nem Magyarországon termett gyümölcs az alapanyag: banánpárlat, ananászpárlat, mandarinpárlat, mangó párlat, stb.
A méz hozzáadásával készült ital is csak likőr kategóriába sorolható mert hozzáadott „cukrot” tartalmaz.